Ki olvas minket

Oldalainkat 19 vendég és 0 tag böngészi

Próza - Márton László

 

 

 

Meggymag a padlószőnyegen

(Részlet egy regényből)

 

 

...El szerettem volna búcsúzni Horváth Zitától és nővérétől, továbbá Cangtól is, de odakint olyan sűrű pászmákban ömlött az eső, hogy inkább maradtam. A délután hátralevő részében az „ország, város, híres ember” nevű játékkal ütöttük agyon az időt. Gyerekkorom óta nem játszottam ezt a játékot, és már csak homályosan emlékeztem a szabályaira, de Horváth Zita nővére, miközben elmagyarázta Cangnak a tudnivalókat, egyúttal felfrissítette az én memóriámat is. Csakhogy Cang jelenlétében a gyűjtőfogalmak széthasadtak, és az újonnan létrejött, szűkebb jelentéstartományok megállíthatatlanul aprózódtak tovább. Már nem volt elég M betűvel kezdődő hegyet írni a papírlapra, mert volt egy külön rubrika a lánchegységeknek és egy másik a vulkánok számára. Ugyanígy nem volt elég egy híres ember T betűvel kezdődő nevét leírni, mert külön rubrika volt a színésznők, az udvarhölgyek és a kurtizánok, a sportolók, valamint az uralkodók, szónokok és hadvezérek számára is. A növény sem egyszerűen csak „növény” volt már, mert külön rubrika létesült - többek között - a dísznövényeknek és a gombáknak, sőt, külön rovat nyílt a húsevő növényeknek is, de aztán üresen maradt.

Egészen meghatódtam, amikor a G betűvel kezdődő fenyőféleségre Cang beíratta Horváth Zita nővérével, hogy „gingko biloba”. Tudta, hogy Goethe kedvelte ezt a fácskát. Azt is tudta, hogy Baudelaire a macskákat szerette, Byron az új-foundlandi kutyákat, Melville pedig a bálnákat. Mindvégig ő volt a kérdező, annyi engedménnyel, hogy Horváth Zita nővérének súghatott is.

Úgy ült a bevetetlen ágy szélén, miközben odakint zuhogott a hideg őszi eső, akár egy birodalmakat leigázó napkeleti fejedelem. Mi hárman pedig az írnokai voltunk, és a meghódolt népek javait összesítettük. Ette a meggybefőttet, köpködte a magot, és közben így kiáltott: „Lakmározzunk, vigadozzunk, úgyis olyan sok ember éhezik ezen a földön!”

Olyan érzésem támadt, mintha egy óriási szörnyeteg, egy sárkánykígyó szájában ülnénk, annak egy viszonylag védett zugában, és miközben föntről, a sötétszürke szájpadlásról patakzik a hüllő jeges nyála, ebben a nyálban összekeveredik a dévérkeszeg és Deákné (aki a vásznáról híres), a zebrapinty, a zanzibári szultánság és a Zangezur-hegység, a pereszke, a Prut folyó és a pacalpörkölt, mert egy idő után ételeket is kellett írni a megadott kezdőbetűre. Rémület fogott el, amikor elképzeltem, hogy a szörnyeteg egyszer csak összeszorítja fogait, és a nyálában úszkáló országokkal, városokkal, híres emberekkel együtt azt az óbudai paneltömböt is szétmorzsolja, mely addig védett a ránk zúduló hideg csapadék elől.

 

Főoldal

About the Author

Márton László

Márton László