Ki olvas minket

Oldalainkat 41 vendég és 0 tag böngészi

Próza - Oravecz Imre

 

 

Oravecz Imre

 Kaliforniai fürj

(részlet)

57

 

Csend volt. Éjfél körül lehetett, szünetelt a forgalom. Végzett pár guggolást, kinyújtotta, majd behajlította a karjait, aztán elővette a teás termoszát és ivott. Még meleg volt a tea, de nem eléggé. A motorhoz lépett, hogy berúgja, mikor valami hang ütötte meg a fülét. Hallgatózott. Kelet felől jött, amerre a folyó is ered. Olyan zúgás-, morajféle volt, mint amilyen a felhőszakadásnak van, amikor közeledik, de ott ahol az ember van, még csak nem is csepereg. Abba az irányba fordult, és lenézett a folyóra. Éppen előbukkant a hold, és lent megcsillant a tovasiető sekély víz, de feljebb nem látott semmit, mert arra köd takarta be a völgyet. Most ereszkedhetett le, mert imént, mikor ott jött, még nem volt.

Beindította a motort, felült, és behúzott a kanyonba, majd fel az oldalára, az oldal élére, hogy hátha onnan lát valamit. A lábtartóra állt, nagy gázt adott, és úgy. Nem volt túl meredek a lejtő, a talaj szilárd, és a bokrok se álltak sűrűn.

Kelet felől rémisztő látvány tárult eléje.

A köd olyan másfél mérföld után hirtelen véget ért, és tisztán kivehető volt, hogy a folyó völgyét egy 80-100 láb magas vízfal zárja le, amely lassan mozog előre, lefelé a holdfényben. Saugustól északra, Istvántól körülbelől 18 mérföldre Francisquito Canyonban 11 óra 37 perckor átszakadt a Saint Francis-viztározó 185 láb magas gátja, és a mögötte lévő, irdatlan vizmennyiség elindult lefelé, és akkor ért oda.

István el nem tudta képzelni, honnan származik ez a víz, és a legtöbb völgybeli lakoshoz hasonlóan arról sem bírt tudomással, hogy ott egyáltalán tározó van. De egy dolog egyből világossá vált előtte: nagy, rettenetes veszedelem fenyeget mindenkit és mindent, akit és amit útjában talál, kivált hogy éjszaka van, és az emberek mit sem sejtve gyanútlanul alszanak városaikban, falvaikban, tanyáikon, tehát cselekedni kell.

És ő cselekedett is, azonnal.

Előkapta a zseblámpáját, és megnézte, hány óra. 12.55 volt. Gyorsan leszáguldott a hegyről, hogy hírt vigyen, hogy riasszon.

A fenéken hatalmasat farolt, de nem esett el. A kanyon szájából kikanyarodva szinte lefektette a motort, és valósággal kilőtt az országútra. Fogalma se volt, milyen sebességgel mozoghat a víztömeg, de a köztük lévő távolságot két, két és fél mérföldnyire becsülte. Teljesen rácsavarta a gázt, hogy növelje, vagy legalább ne hagyja csökkeni ezt a távolságot, és úgy tépett nyugat felé.

Nem sokszor járt erre, de emlékezett rá, hogy a megyehatár után az úttól beljebb, a folyóparton van valami Camulos nevű tanyaszerű hely. Majd ledöntötték a kutyák, de az első két ház lakóit sikerült felvernie, akik aztán tovább adták a hírt. Azt, hogy beljebb, a meder egyik szárazulatán van egy sátortábor, nem vette észre, mert nem világolt arra semmi. Az Edison-cég munkásai éjszakáztak ott, akik elektromos távvezetéket építettek a völgyön keresztül. Mint később kiderült, legtöbbjük odaveszett, 150 emberből 84, hogy váratlanul tört rájuk az ár.

Az országút utána levitt a folyómeder mellé, és ott folytatódott. Továbbra sem volt forgalom, így nem kellett előznie, vagy azzal vesztegetnie az idejét, hogy visszafordítson valakit. Az úttal párhuzamos, közeli síneken sem jött szembe vonat, amelyet meg kellett volna állítania. A látási viszonyok is kielégítőek voltak. Egészen eltűnt a köd, csak kisebb párafoltokat szúrt át néha a fényszóró sugárkévéje.

 

(Egy készülő regény részlete.)

 

Főoldal

About the Author

Oravecz Imre

Oravecz Imre