Kun Árpád
A tankolás nehézségei
(részlet)
Húsz éve dolgoztam a cotonou-i francia kórházban, mint segédápoló. Akkoriban munkaidő után és hétvégente ráadásul segítettem a Norvég Evangélikus Egyház misszionáriusainak. Elkísértem őket a hivatalokba, ahol terepismeret és hiányos franciatudásuk miatt nem boldogultak volna, ültem mellettük a bibliaórán és a házimunka-tanfolyamon. Imákat fordítottam, könyörgéseket, hálaadásokat franciára, de fonra, jorubára és minára is, mikor milyen társaság gyűlt össze a misszión. Norvég módra naponta hat-nyolc bögrével megittam híg, cukor nélküli kávéjukból, amitől éberek lettek az éjszakáim, ettem a tejfölös-lekváros goffrijukat vagy a csokoládés muffint, ami édes fűrészporrá omlott a számban. Az volt az érzésem, hogy az általuk hírdetett Jézus Krisztussal ugyanúgy, mint velük, munkakapcsolatban állok, nem jutott eszembe, hogy elkötelezzem magam mellette. Maguk a misszionáriusok sem akartak külön engem megtéríteni, valószínűleg arra számítottak, hogy előbb-utóbb magamtól megnyílok majd az evangéliumnak.
A misszió épülete messze kint, Cotonou egyik külvárosának a szélén állt. A francia kórházból Ouidah felé kellett elindulni, és fél órát utazni autóval, hogy odaérjen az ember. Az első napokban a norvégok felváltva szállítgattak oda-vissza, majd, miután kiderült, hogy tudok vezetni, a misszió bérelt nekem egy Volvót a svéd nagykövetségtől.
A lakott részeken pár saroknyira egymástól, a városon kívül kilométerenként benzines pultok álltak, ahol kisebb-nagyobb műanyagflakonban, üvegben vagy fémkannában Nigériából csempészett üzemanyagot árultak. Az első délután találomra lefékeztem a vedokói kereszteződésben az egyik előtt, és betöltettem az autóba két tizenötliteres demizsonos üveg sárgás tartalmát. Három napig, amíg ki nem ürült a tank, semmi gyanús zörejt nem hallottam, és egyszer sem fulladtam le. Amiből arra következtettem, hogy a betöltött üzemanyag túl nagy kárt nem tehetett az autó motorjában. Így később, ha tankolni kellett, a vedokói kereszteződésben lassítottam a misszióból jövet vagy menet, és mindig ugyanaz elé a pult elé álltam be, sőt ugyanazt a két tizenöt literes demizsont töltettem be a benzinárussal, még akkor is, ha más-más árnyalatúnak látszott is alkalomról alkalomra az üvegen áttetsző, sárgás folyadék.
(Részlet a Boldog Észak című regényből)
Főoldal
