Ki olvas minket

Oldalainkat 38 vendég és 0 tag böngészi

Próza - Potozky László

 

 

Potozky László

DOBOZVÁR

(részlet)

 

Várat építettem dobozokból, és elbújtam benne, hogy ne lássanak
az emberek. Lyukat fúrtam a kartonba, azon keresztül figyelem az utcát, a
kémények fölött változó eget, a kirakat előtt elsiető járókelőket. Legföljebb
azért állnak meg, hogy a cipőjüket megkössék, nincs túl sok bámészkodni való
egy kiürített üzlethelyiségen.
Utolsó menedékem ez a vár, hálózsákkal béleltem ki, hogy ne a hideg
kövön heverjek. Katalógusokat lapozgatok naphosszat a kémlelőnyíláson
beszivárgó fényben, csak éjszakánként járok ki a parkba, amíg elvégzem a
dolgom. A vécét régóta nem használom, és fényes nappal mégsem kuporodhatok
le a bokrok tövébe. Így is eleget pletykálnak rólunk a szomszédok. Vagy inkább
rólam, mert a papát két és fél méterrel a föld alatt nem érik el a rossz nyelvek.
Pedig azzal a lelkesedéssel, amivel nyolcvankilenc után az
üzletelésbe fogott, akár száz évig is elélhetett volna. Addig kell meglovagolni
a vadkapitalizmust, mondta, amíg meg nem szelídül annyira, hogy a
bugyutábbak is fel tudjanak kapaszkodni nyeregbe. Akkoriban még a miénk
volt az egész ház, az utcára néző nagy szobát átalakítottuk üzletté, a maradék
két helyiségben jól elfértünk, mindössze a konyha zsugorodott össze egy kicsit,
de úgysem bajlódtunk sokat a főzéssel, amióta az anyu disszidált az NSZK-ba.
A szó szoros értelmében vegyes volt a bolt, mindent árultunk, amire
alkudni lehetett a fővárosi lerakatokban. Hetente zötykölődtünk végig a négyszáz
kilométeres úton, eleinte egy bérbe vett kisteherautóval, majd az első év után
a sajátunkkal, annyira jól ment az üzlet. Mindkettőnknek volt jogosítványa,
mégis, legtöbbször én vezettem, a papa egyszer úgy elbóbiskolt a volán mögött,
hogy csak a híd védőkorlátjához dörgölőző karosszéria nyöszörgése térítette
magához. Alkudozni szerencsére jobban tudott, mint vezetni, de úgy, hogy a
rakomány egy-két értékesebb holmival ne csappanjon meg útközben, szinte
sosem értünk haza: akár a keselyűk, úgy álltak lesben a falusi mellékutcákban
a rendőrök, és kisteherautó nem húzhatott el előttük anélkül, hogy meg ne
villantsák a szirénát. Mindig találtak valami hibát: ha épp nem a papírokkal
volt gond, akkor a sárhányó hajlásszögébe kötöttek bele vagy az index villogott
rosszul; képesek lettek volna egész nap ott tartani az út szélén, ha nem hagyjuk,
hogy lenyúljanak egy pár sportcipőt vagy néhány külföldi csokoládét. Otthon
szerencsére ki sem kellett pakolnunk, olyan sokan várakoztak a bolt előtt:
nemigen volt konkurenciánk, elég volt néhány ismerősnek elejtenünk, melyik
nap megyünk áruért, és akkora tömeg verődött össze a bolt előtt, hogy két óra
alatt teljesen kiürült a rakodótér.

About the Author

Potozky László