Ki olvas minket

Oldalainkat 43 vendég és 0 tag böngészi

Lelkiség - Guy Bedouelle OP

 

Guy Bedouelle OP

„… Nekünk szeretnünk kell a könyveket!”

 

A tizenharmadik században nem
akadt olyan kolostor, ahol száznál több könyv lett volna. Domonkos azt mondta:
a könyv a prédikátor részére nem luxuscikk, vagy ha az is, nélkülözhetetlen.
Útjára egyetlen testvér sem vihetett magával pénzt, viszont könyveket igen,
ahogy ezt Domonkos maga is tette, hiszen a könyv munkaeszköznek számított
(dist II, 31). Domonkos egyszer állítólag elveszítette a könyveit, amikor az
Ariège folyón kelt át, de aztán csodálatos módon sértetlenül megtalálta őket (A
testvérek élete, II, 4).
Egyéb kötelezettségei mellett a novíciusok mestere a könyvek helyes
használatát is oktatta (dist I, 13). A későbbiekben a szabálykönyv lehetővé tette,
hogy a fiatal prédikátornak lehessen bizonyos mennyiségű peculiuma, azaz
zsebpénze a szükséges könyvek megvásárlására vagy a másolás megfizetésére.
Ezek képezték a prédikátori szakma munkaeszközeit. A szabálykönyv laikus
testvérekre vonatkozó része, melyet 1220-ban vettek bele, egyértelműen
leszögezi: nekik „nem kell könyvekkel és tanulással foglalkozniuk” (dist II, 37).
Domonkos halála után a könyvek, a könyvtárak, a könyvtárosok és a
könyvek használói mind precízebb szabályozás alá estek, ami azt bizonyítja,
mennyire megnőtt a kéziratok használatának és megőrzésének fontossága.
Ennek a területnek a dominikánus életben betöltött fontos szerepét több
korabeli kommentár is igazolta. A káptalanok is foglalkoztak például az
elhunyt testvérek hátrahagyott könyveinek sorsával, miként azokéival is, akiket
más kolostorba helyeztek át. Az első ilyen utalás így hangzik: „Ha egy testvért
egyik provinciából a másikba küldenek tanítani, akkor magával viheti könyveit,
szótárait, a Bibliát és jegyzetfüzeteit” (dist II, 36, 9).

Romans-i Humbert a könyvekről mint „megszentelt tárgyakról”
beszélt, de nem azért, hogy túlzott tiszteletet ébresszen irántuk, hanem éppen
mert fokozottabb használatukat akarta előmozdítani. Olyasféle viszony volt
ez, mint a katona és a fegyvere között. Az erődben, jelen esetben az igazság
várában mindig elegendő gabonát, vizet és fegyvert kell elraktározni. A víz itt
a bölcsességet jelenti, a gabona a Szentírásban található isteni igét, a fegyvertár
pedig maga a könyvtár.
Buryi Richárd tizennegyedik századi domonkos püspök szenvedélyes
könyvbarát volt, és szenvedélyét másokkal is meg akarta osztani azzal, hogy ún.
Philo-bibliont hoz létre. Ennek indoklására a rend szabálykönyvéből idézett:
„Mivel saját szabályaink megállapítják, hogy a prédikátorok rendjét a Szentírás
tanulmányozására és felebarátaink üdvözítésére alapították… tudnunk kellene,
hogy nekünk szeretnünk kell a könyveket!”
Maga Domonkos még nem ment ilyen messzire. Azt mondják róla,
hogy amikor megmerítkezett a szent misztériumokban, többet tudott meg
az Irgalom könyvéből, mint bármely más szövegből, „mert az mindenre
megtanít”. Ezt a megjegyzést, bár nem biztos, hogy éppen így hangzott el, a
domonkosok első nemzedékei hagyományozták az utókorra (Vitae Fratrum,
II, 26). Annyi biztos, hogy magán hordja a szerzetesi hitelesség bélyegét, és illik
ahhoz a történethez, amikor Domonkos diákéveiben eladta a saját jegyzeteivel
ellátott könyveit, hogy segítsen a szegényeken (Bologna 35).
Szász Jordán is szép összehasonlítást tett, amikor egy Domonkosnak
tulajdonított szövegből alakított ki allegóriát. Egyik, Diana D’Andalónak
küldött spirituális nagyheti levelében (talán 1236-ban) így vigasztalja a
címzettet, amiért nem tud gyakrabban írni neki: „Olvasd a könyvet, amely
mindig ott van lelki szemeid előtt: az élet könyvét, a lelkeket átformáló
makulátlan törvénykönyvet. Ez patyolattiszta törvény, mert eltávolítja az ejtett
foltokat: ez maga a könyörület, melyet megtalálsz az Ő sebei-be írva és az Ő
nemes vérével megvilágítva.”
Fra Angelico megindító freskója jut eszembe, melyet a művész
Firenzében, a Szent Márk-kolostor egyik cellájában festett. Ennek a freskónak
a reprodukciója a világ szinte mindegyik dominikánus kolostorában
megtalálható. Domonkos gondolataiba mélyedve ül, térdén nagy, nyitott
könyvet tart, míg fölötte a kigúnyolt, emberségében megalázott Krisztus ül.

 

About the Author

Guy Bedouelle OP