Ki olvas minket

Oldalainkat 10 vendég és 0 tag böngészi

Teológia - Benoit-Dominique de la Soujeole OP

 

 

Amikor Isten, az utolsó időkben, ki akarta nyilatkoztatni és nekünk akarta adni önmagát,  Krisztus szent emberségében közeledett felénk. Ahhoz, hogy elhelyezze a Krisztus által vállalt emberség helyét a megtestesült Ige titkában, a Szenthagyomány az istenség eszközeként igyekezett azt bemutatni. Az eszköz-okság gondolata lehetővé tette azt, hogy Krisztus szolgáinak szentségi tevékenységét érzékeltesse, ám a prédikáció esetében inkább a másodlagos okság gondolata merül fel. Ha tovább akarunk menni, a prédikáció hatékonyságának a megértéséhez ez a megközelítés önmagában helyes, de nem nagyon mer beszélni eszköz-okságról, mivel így a prédikáció túl közel kerülne a szentségi tevékenységhez:

"A prédikációban elhangzott szavak nem szentségiek-e? Nem abban az értelemben, ahogy a rituális szó önmagában hatékony, ame

 lyet a pap elismétel és amelynek tartalmát és jelentését nem módósíthatja. A prédikátor saját szavaival fejezi ki azt, ami a szívében és a lelkében van, az ő szava az, amely elhangzik a hívek közösségében és eljut a hallgatókhoz. De ha az Egyház nevében beszél (ami függ tőle, a tudásától és hűségétől), beszéde Krisztus szavát hordozza és titokzatos hatékonysággal rendelkezik. Nem lehet vitatni azt, hogy milyen fontos szerepet játszanak személyes tulajdonságai, ékesszólása, tudása, szavának szépsége, de valami lényeges jut kifejezésre a szaván keresztül is: isteni erő, a Szentlélek tevékenysége és csakis ez ad a szépen megfogalmazott beszédnek olyan erőt amelynek segítségével Isten felé tudja fordítani a hallgatók szívét." 

Nem túlzás-e eszköz-okságról beszélni a prédikáció esetében? A prédikátorok tapasztalatán érdemes elgondolkodni. Való igaz, nem is olyan ritka az, hogy lelkigyakorlat, homília, lelkibeszélgetés, konferencia, vagy írás (könyv, cikk, levél), a hallgató, illetve az olvasó szívében olyan mély hatást vált ki, amely komolyan különbözik a prédikátor eredeti elgondolásától. A prédikált szó sokszor túlmegy azon, amit a prédikátor elképzelt és akart, mivel nagy gazdag az értelme és sokkal hatékonyabb, mint az egyszerű emberi szó. A prédikáció elindíthatja a hallgatót a mély megtérésnek az útján, gyökeresen átalakíthatja egy ember életét, rádöbbentheti a személyt a lelkében zajló folyamatok mélységére. Ez a fajta hatékonyság a teológia számára igazi kérdést jelent. Ezekben az esetekben, a már említett "másodlagos okság" nem elegendő a hatás magyarázatára. Az okozott hatás ugyanis, ha valóban a prédikáció váltotta is ki, minden szempontból meghaladja a prédikációt.

Tudjuk azt, hogy az eszköz-okság (causalitas instrumentalis) gondolatát Aquinói Szent Tamás dolgozta ki, Krisztus emberségével és a szentségekkel kapcsolatban. De Szent Tamás hivatkozik erre a típusú okozati viszonyra más esetekben és így a prédikáció esetében is, mégpedig annak kettős vetületében: nemcsak a prédikátor feladatáról ír, hanem a hallgató tevékenységéről is beszámol, aki a prédikációban elhangzottakat elsajátítja. A prédikáció esetében, Szent Tamásnál kétfajta, az eszköz-oksággal kapcsolatos folyamatot lehet megkülönböztetni, amelyek rendesen a hallgató hitét szolgálják. Az első folyamatban, Isten a hallgatónak természetfeletti  mondanivalót közöl a prédikátor beszédét eszközként használva. A második bizonyos értelemben szintén ezzel az okozati viszonnyal kapcsolatos: benne a hallgató igyekszik elsajátítani a kapott igazságot.

 

 

 

Főoldal