Timothy Radcliffe OP
A "villamos" test
részlet
Az előbbi fejezetek gondolatai elvezetnek bennünket a test problémájához. Jézus abszolút szabadsága testének adományában fejeződik ki. Az a boldogság, amely Isten életében való részvételt jelent, nem csupán valamiféle belső szellemi állapot. Testi kifejeződésre is szükség van ahhoz, hogy valóban emberi legyen. Ez a boldogság a sajátságosan emberi, az emberek „kedvesen egyszerű” arca iránt érzett öröm. A bátorság azt követeli meg tőlünk, hogy tudjunk szembesülni testi elmúlásunkkal. A test központi helyet foglal el minden fontos keresztény tanításban. Abban hiszünk, hogy Isten teremti a testünket, és Jézus Krisztusban közelít hozzánk, aki olyan hús-vér ember, mint mi. Legfőbb szentségünk az, hogy osztozunk a testében. Abban hiszünk, hogy teste feltámadt a sírból és hogy mi is fel fogunk támadni. Nem lehet előbbre jutni annak a tanulmányozásában, hogy mit jelent kereszténynek lenni, amíg végig nem gondoltuk azt, hogy mit jelent a testiségünk.
A keresztény tanítás azon a hiten alapul, hogy a test jó. Ezt figyelembe véve, különös, hogy mi, keresztények, milyen gyakran érezzük magunkat kényelmetlenül a testünkben és úgy cipeljük őket, mint a ránk akasztott poggyászt, amely lehúz bennünket egészen addig, amíg a lélek ki nem szabadul belőle a halálunkkor. Be kell ismernünk, sok teológus vetett papírra ilyen véleményt. Ez azért történhetett meg, mert a kereszténység, fennállásának javarészében, a dualizmussal küzdött, amely az anyagi és a szellemi közötti éles ellentétet fejezi ki. A korai egyház a gnoszticizmussal harcolt, amely azt hangoztatta, hogy a világot egy sötét, gonosz isten teremtette. Az üdvözülés nem más, mint a lélek megszabadulása a testtől. Szent Ágoston egy ideig manicheus volt, egészen addig, amíg az életét az a megbotránkoztató kijelentés meg nem változtatta, hogy az Ige testté lett. Szent Domonkos elsősorban azért alapította meg a Domonkos Rendet, hogy felvegye a harcot a albigensek által hirdetett dualizmus ellen, akik abban hittek, hogy az anyagi világ az ördög műve. Descartes a test és lélek ellentétének magvát mélyen beültette a nyugati kultúrába, amelytől napjainkban próbálunk megszabadulni. Manapság az emberek a test megszállottjaivá válnak, különösen, ha szépek és fiatalok, bár az, hogy a szex banális dologgá alacsonyodik, végső soron azt jelzi, hogy nem vesszük komolyan a testünket.
Nem olyan lelkek vagyunk, akik hústömeg csapdájába estek, hanem testtel rendelkező lények, akiknek az egymással való egyesülése, testi alapon nyugszik. A helyhez kötöttségünk, a hely- és térfelfogásunk, teljes mértékben a testhez kapcsolódnak. Amikor egy papnövendék megkérdezte Peter McKeefry bíborost, Wellington püspökét, aki majdnem két méter magas, hogy mi volt a benyomása a Második Vatikáni Zsinatról, azt felelte, hogy a székek túl kicsik voltak! Mindy Thompson Fullilove, a Root Shock (A gyökértelenné válás rémülete) c. könyvében leírja, hogy a nagyvárosok terjeszkedése egész Amerikában megsemmisítette a fekete lakónegyedeket. Lerombolták a házaikat, így szétszóródtak a közösségek. Szól az emiatt érzett keserűségről és dühről, amelyet a „gyökértelenné válás rémületének” nevez. Nem csupán a barátok és lakóközösségek elvesztéséről van szó: annak az otthonnak az elvesztése volt ez, amely a testünkhöz nőtt; egy olyan hely, ahol testi mivoltunkban boldogultunk.
Főoldal
