Ki olvas minket

Oldalainkat 55 vendég és 0 tag böngészi

Teológia - Beszélgetés - Timothy Radcliffe OP

 

Az egyház és a világ... -

Beszélgetés Timothy Radcliffe OP atyával

(részlet)

 

Sokszor nem túl nagy az Egyház kísértése arra, hogy a világtól eltávolodjék?

 

 

Létezik ez a kísértés, ez igaz. De azt hiszem, az egész nyugati kultúra kísértése ez. Kezdettől, sőt már a kereszténység születése előtti időtől fogva, mindig volt benne egy dualizmusra való hajlam, vagyis arra, hogy szembe állítsa egymással a lelket és a testet, a szellemet és az anyagot; mindig megvolt a kísértése arra, hogy az üdvösséget az anyagi világ elvetésében keresse, melyet szükségszerűen rossznak tekintett. Ez a hajlam bizonyos ázsiai kultúrákban is megtalálható. Afrikába, vagy amerikai indián társadalmakba kell elmenni ahhoz, hogy olyan kultúrákra leljünk, melyek mentesek e dualizmustól.

De a kereszténység szívében ott van a dualizmus radikális elvetése. Egyetlen nagy vallás sem tulajdonít a testnek ilyen nagy jelentőséget. Azt állítjuk, hogy a mi Istenünk teljesen emberi módon testesült meg, hogy egy asszonytól született, mint minden gyermek. Liturgiánk középpontja az ő testének szétosztása. Hitünknek szíve az ő feltámadása. A kereszténység, önmagában véve, mélyen anti-dualista.

A kereszténység kezdettől fogva szembeszállt a dualizmussal. Amikor Szent Pál Athénban a test feltámadásáról prédikált, kigúnyolták őt. A gnoszticizmus mindenféle formájával szemben sor került a csatára, majd pedig a IV. században a manicheizmus nagy hullámával szemben. Szent Ágoston a manicheisták közé tartozott, amikor pedig a kereszténység felé irányult, a nagy nehézsége pontosan az volt, hogy az Ige megtestesülésének gondolatát elfogadja. A XIII. században a catharizmus volt az, mellyel Domonkos oly erősen szembeszállt.

Még ma is megkísérti korunk gondolkodását a szellem és a test kettőssége. Mary Midgley, angol filozófus, egy érdekes tanulmányt folytatott az üdvösség elképzelésről, ahogyan az a modern tudományban él. Ebből az tűnik ki, hogy sok mai tudós számára az emberiség akkor jut el a tökéletességre, amikor szabaddá válik a testtől. Tekintsünk csak arra a hódításra, melyet, éppen ezért, a keleti vallások gyakorolnak. Az e világban élő keresztényeket nem kerüli el a dualizmus vonzása. De folytatnunk kell a harcot, és hirdetnünk kell, hogy mindazzal együtt lettünk megváltva, amik vagyunk.

Ahhoz, hogy az Egyház hallatni tudja hangját, meg kell, hogy férjen a modernitással. Kell-e közelítenie erkölcsi tanítását a mai kor magatartásához, vagy pedig ellenállásban kell-e maradnia az erkölcs fejlődésével szemben?

 

Azt hiszem, hogy arra a kölcsönhatásra kell visszatérnünk, melyről az imént beszéltem. A szexualitásról való mai állásponttól sokat tanulhatunk, a bensőséges kapcsolatnak tulajdonított fontosság által, a kapcsolatban való egyenlőség által… A modernitás segít minket abban, hogy felnyíljon szemünk a Szentírásnak olyan megközelítéseire, melynek mindeddig nem értettük meg a fontosságát. Például, ebből kiindulva értjük meg, mi a rendkívüli Jézusnak a nőkkel való kapcsolatában. Ugyanakkor azonban, mint keresztények, az Evangélium fényénél kritikával tekintünk a modernitásra. A mai szexuális viselkedés sok tekintetben számomra a szexualitás mély szépségének lealacsonyításának tűnik.

Azt hiszem, hogy az Egyház tanítása a szexualtiásról végül is bölcs és jó. Nem kell elárulnunk azt. A kihívás számunkra az, hogy megérttessük azt, miben bölcs és jó. Meg kell mutatnunk azt, hogy tanításunk a személy méltóságát védi. Meg kell magyaráznunk azt, hogy az Egyház nem azért dolgozta ki ezt a tanítást, mert fél a szexualitástól, hanem azért, mert Isten ajándékának tekinti, mely sokkal szebb annál, mint ahogy a modern világ elképzeli.

 

Ezt a beszédet meg tudják hallani azok, akik úgy érzik, hogy az Egyház tanítása őket kirekeszti: az elváltak és újra házasodottak, a homoszexuálisok, azok a nők, akik abortuszhoz folyamodtak?

 

 

Az Egyház, természeténél fogva senkit sem tudna véglegesen kirekeszteni. Az egész emberi nem egységének jele ő, Isten Országában minden embert egybe akar gyűjteni. Csak ezt mondhatja: „Jöjjetek, jöjjetek Atyám házába.” Mindazonáltal, a személyeknek megfelelően, az út nagyon eltérő lesz. A végletekig leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy két féle oka van annak, melyek miatt az emberek az Egyházzal feszült helyzetben érzik magukat.

Az első esetben olyan személyekről van szó, akiknek elképzeléseit, a magatartását a gyűlölet bélyegzi meg. Gondolok itt a rasszizmus minden formájára, a négerekkel szemben, a zsidókkal szemben, a homoszexuálisokkal szemben… Valahányszor azt mondják: „ez nem az én testvérem.” Az ilyen esetekben az Egyház magatartása minden kertelés nélkülinek kell lennie. Találkozhatunk olyanokkal, akik esküsznek ezekre a véleményekre, vitatkozhatunk velük, próbálhatjuk meggyőzni őket. De semmi olyat nem kell mondanunk, ami azt a gondolatot ébreszthetné bennük, hogy magatartásuk egy kicsit is összeegyeztethető lenne az Evangéliummal. A gyűlölet alapvetően nem fér össze a hitünkkel.

Azután vannak mások, akiknek nehézségeik vannak az Egyházzal. Nem azért, mert gyűlölnek, hanem azért, mert egy olyan viszonyban élnek, ami az Egyház tanításával nem fér össze. Ezek, valóban, az össze nem házasodott párok, az elvált újraházasodottak, a homoszexuálisok… Mindenek előtt fel kell ismernünk azt, hogy szerelmük van ott e viszony szívében. Márpedig minden szeretet, mivel szeretet, jó, és Isten jelenléte. A lényeges kiindulópont a szeretet utáni vágyuk. Fontos, hogy ezt elismerjük és értékeljük. Az Egyház erkölcsi tanítása soha nem állhat abból, hogy embereknek azt mondja, hogy valakit ne szeressenek. Csak meg kell próbálnia segíteni abban, hogy jobban szeressenek. Nincs olyan emberi szeretet, amelynek ne lenne szüksége gyógyulásra, melynek ne lenne szüksége arra, hogy érettségre és teljességre vezessék. A házaspárokét is beleértve.

Ha meg akarjuk próbálni, hogy minden ember előtt föltárjuk azt, hogy az Egyház erkölcsi tanítása mennyiben jó hír, elébük kell mennünk, el kell mennünk házaikba, osztoznunk kell érzelmeikben. Meg kell értenünk, hogyan látják ők a világot, hogyan beszélnek róla, tanulnunk kell tőlük. Akkor majd megtaláljuk annak módját, hogyan beszéljünk nekik az Egyház tanításáról. Isten barátsága az emberiség iránt, az Evangélium szíve. Meggyőződésünket nem fejezhetjük tehát ki másképp, csak a barátság összefüggésében.

 

Főoldal

About the Author

Timothy Radcliffe OP

Timothy Radcliffe OP

More articles from this author