Ki olvas minket

Oldalainkat 28 vendég és 0 tag böngészi

Lelkiség - Alain Quilici OP

 

Alain Quilici O.P.

 

Lelkigyakorlat Szent Domonkossal

 

NYÍLTSZÍVŰ FÉRFI

 

 

Akkoriban, amikor Palenciában tanult, hatalmas éhínség tört ki, mely szinte egész Hispaniára kiterjedt. Ennek láttán Domonkos, a szükséget szenvedő szegények iránti részvéttől való megindultságában elhatározta, hogy követi az Úr tanácsait, és egyben lehetősége szerint enyhít a rászorulók ínségén. Eladta tehát a nála levő, a tanuláshoz elengedhetetlenül szükséges könyveit, és összes többi vagyontárgyát, és az így kapott pénzt szétosztotta a szegények között. (LIB No. 10.)

 

Az az együttérzés (compassio), mely a fiatal diák szívét, a nyomorúság láttán megérintette, többé nem hagyja el őt. Szent Domonkos személyiségének legfőbb jellemvonása az irgalmasság. Ennek a vele végzett lelkigyakorlatnak kezdetén, meg kell vizsgálnunk, milyen irgalmasság lakik a mi szívünkben.

Amint a szó is jelzi, az együttérzés (compassio) azt a belső magatartást jelenti, ami közösségbe von minket a másik nyomorúságával. Az Úr Jézusban ez az együttérzés élt. Ő együtt szenvedett a szenvedőkkel. Osztozott gondjaikban. Ezt az érzéket átadta tanítványainak. Az emberek nyomorúsága felkavarta őt.

A fiatal Domonkos a gazdag ifjúhoz lenne hasonló, amennyiben az végigjárta volna a maga útját. Hozzá hasonlóan ő is az Úr elé járul. El akar jutni az örök életre. A parancsokat már megtartja. Amikor pedig meghallja szívében a felszólítást, hogy adja el, amije csak van, akkor ezt meg is teszi. Spontán módon teszi, mert ez most sürgető. Nem a fölöslegéből ad. Azt adja oda, ami neki a leghasznosabb. Amire leginkább szüksége van: sajátkezű jegyzeteivel ellátott könyveit.

Az Úr Jézus, aki átérezte a tömeg éhségét, megszaporította a kenyeret és a halat. Domonkos annyit tesz meg, amennyire az ember képes, de amit mégis kevesen tesznek meg. Odaadja azt, amije van. Nem tart beszédet a szegénységről, a legsürgősebbet teszi meg, amint azt szíve diktálja. Mint ahogy később Páli Szent Vince, ő sem próbálja a világban lévő éhezés minden problémáját megoldani. Azt teszi meg, ami tőle telik. De amire képes, azt meg meri tenni.

István testvér, az első társak közül az egyik, és egyike azoknak, akik részesülhettek Domonkos vallomásaiban, a szentté avatási eljárás során így tanúskodik:

 

Domonkost annyira elragadta a részvét és az irgalom, hogy könyveit – amelyeket már teleírt saját jegyzeteivel – egyszerűen eladta; ezeknek és más holmiknak az árát a szegényeknek adta e szavakkal: »Nem akarok halott bőrök fölé hajolva tanulni, miközben emberek éhen halnak.« (VIE No 35.)

 

 

Domonkos nem érzelgős ember. Nyíltszívű férfi. Különös érzékenység él benne. Nem tudja elviselni annak látványát, hogy milyen nyomorúságnak élnek emberek. Egész fiatal még, mikor az éhínség által kiváltott anyagi nyomorúságra reagál; később majd azoknak erkölcsi nyomorúságára fog reagálni, akiket az eretnekség ragadott magával.

Domonkos nyíltszívű férfi. Kortársával és barátjával, Assisi Szent Ferenccel osztozik abban, hogy Krisztust az ő szegénységében igyekszik követni. Észrevette, hogy Jézus valódi szegénysége nem az anyagi szegénységben áll; nem csupán azt jelenti, hogy nincs hová lehajtania fejét. Valódi szegénységét abban mutatta meg, hogy »Istenhez való hasonlóságát nem tartotta olyan dolognak, melyhez föltétlenül ragaszkodott volna.« Szegénysége abban az együttérzésben mutatkozik meg, amire a pásztor nélküli nyáj láttványa indítja őt.

Domonkos megkapta a Szentléleknek azt az ajándékát, hogy közösséget vállaljon mások szenvedésével. Megmutatta ezt a Palenciában kitört éhínség során, és meg fogja mutatni egész életében.

Hivatása is ebből az együttérzésből indult el. Amikor fölfedezi azoknak az embereknek nyomorúságát, akiket az igaz hittől és az Egyház közösségétől azok a katar prédikátorok térítettek el, akik - miután mindenhonnan elűzték őket - Franciaország dél-nyugati részén találtak menedéket, szíve szánalomra indul. Mivel az évszázadok alatt sokat változott a gondolkodásmód, a későbbiekben sokan kedvüket lelték abban, hogy Szent Domonkost olyannak ábrázolják, mint aki egy csapással győzi le az eretnekeket. Helyesebb lenne azonban, és közelebb állna az igazsághoz, ha egy rendkívüli érzékenységgel megáldott férfit látnánk benne. Ha őszinték akarunk lenni, akkor inkább azt kell mondanunk, hogy nem tudja elviselni az ilyen zűrzavar látványát.

Sokan tanúskodnak arról, hogy sírni látták őt. Amint Jézus sír Jeruzsálem felett, aki érzéketlen maradt az ő szeretettel telt üzenetére, Domonkos a szegény világ nyomorúsága fölött sír. A szentmise ünneplése közben is sír, annyira magáévá teszi Krisztus kínszenvedését. Vele együtt szenved attól, hogy Istent nem szeretik úgy, ahogy kellene. Vele együtt szenved attól, hogy az emberek nem fogadják be az Evangélium üzenetét, ami nem szól másról, mint Istennek az emberek iránti szeretetéről.

Ez a részvét nem marad meg elméleti síkon; megváltoztatja Domonkos életét. Domonkos pedig hagyja, hogy a részvét vezesse őt. Ez fogja megváltoztatni élete folyását. Amikor pedig úgy határoz, hogy Lauragais-ban marad, ahelyett, hogy hazatérne, és szépen elrendezett életét élné tovább, akkor azért dönt így, mert egy ellenállhatatlan erejű hívást hallott meg. Domonkos nyíltszívű férfi. A későbbiekben látni fogjuk, hogy ő nem egy gyönge virágszál, vagy egy siránkozó alak, aki amint vért lát, könnyekre fakad. Teljes lényével képes döntést hozni. De önmaga legmélyén a szíve szólal meg.

Több ízben is vigasztalója lesz testvéreinek. Ha egy testvért szenvedni lát, akkor neki szenteli idejét. Beszél hozzá. Buzdítja, hogy szedje össze magát, és bízzon az isteni Gondviselésben. Azt mondják, szavai oly gyengédek, annyira pontosan ráérez a testvér életének fájdalmas pontjára, hogy az megvigasztalva és megerősödve tér vissza tőle.

Szent Domonkosnak olyan vonása ez, mely Cecília nővérnél, a Rend egyik első szerzetesnőjénél, kifejezett visszhangra talál. Gyakran hallotta Domonkost a monostor beszélgető szobájában, és sok évvel túlélte őt. Mindig mosolygós és vidám maradt, kivéve, ha valakinek a nyomorúsága megrendítette. (VIE 124. old.)

Szent Domonkosról elmondhatjuk, hogy női finomság élt benne, az az intuitív képesség, mely anélkül is lát, hogy bármit is mondanának; előzékeny, oly finom figyelmességgel, ami az alkalmas pillanatban képes a békét hozó gesztusra.

A Rend élén álló utódja szintén képet ad róla Libellus-ában, abban a könyvecskében, melyet annak a nagyszámú testvérnek írt, aki tudni kívánta, hogyan vette kezdetét a Prédikátorok Rendje. (LIB. No. 2)

Íme így szól:

 

A lelki béke teljes volt benne, ezt csak a részvét vagy a könyörület változtatta meg.(LIB. No 103.)

 

Másutt pedig, egy másik megjegyzés, mely kevés szavával is megindító, és pontos lelki portrét nyújt:

 

Minden embert befogadott szeretetének tág ölelésébe, és mivel mindenkihez szeretettel közeledett, őt is mindenki szerette. Sajátos jellemzője volt: örülni az örvendezőkkel, sírni a sírókkal. Túláradt benne a jóság, teljesen átadta magát a felebarátaival való törődésnek és a szerencsétlenek iránti részvétnek. (LIB No 107.)

 

 

Domonkos, a másik nyomrúságával való együttérzést egészen spontán módon éli meg. Mivel az Úr Jézus egészen áthatotta őt, hagyta, hogy Ő éljen benne, az Ő reakcióira jutott el. Nem tudott anélkül elmenni valamilyen nyomorúság mellett, hogy az meg ne érintette volna őt. Az a hússzív élt benne, mely Isten valódi embereit jellemzi, az igazi teológusokat, amint később egyik fia a Rendben, Aquinoi Szent Tamás mondja.

Szent Domonkos ugyanis azt is kívánta, hogy testvérei osztozzanak ebben az együttérzésben. Azt akarta, hogy ez az egyetlen felszólítás indítsa őket a prédikációra: Isten szívéből fakadó választ adni az embereknek anyagi, erkölcsi és lelki nyomorúságukban. S hogy érzékenyek maradjanak, hogy szívük ne váljon a megszokások rabjává, hogy ne feledkezzenek meg életük valódi értelméről, azt kéri tőlük, hogy szeressék a szegénységet.

Számára a szegénység az a jel, melyről az Isten kezében valóban készséges prédikátorok fölismerhetők, azok a prédikátorok, akik valóban szeretik Krisztust, olyannyira, hogy mindenben és mindenkiért rábízzák magukat. Számos vallomás elmondja róla, hogy a szegénységet igazán szerette. (LIB No 108)

E Szent Domonkossal végzett lelkigyakorlat első napján arról az óriási szeretetről elmélkedünk vele együtt, mely Urunk Jézus Krisztus szívében lobogott; arról a szeretetről, mely Őt egészen a keresztig vezette; arról a szeretetről, amit Ő hívei szívébe árasztott.

második nap

 

Főoldal

 

About the Author

Alain Quilici OP

Alain Quilici OP