Vers - Kántor Péter

A BOLGÁR KIRÁLYNŐ

Jaj, régen volt, egy egész más világban,

amikor még a Szent István körúti óvodába jártam,

hogy a bolgár királynő fia volt a társam,

és mindennap a fülembe súgta titkát:

Anyám a bolgár királynő! A bolgár királynő!

Jaj, hogy vágytam őt látni, de sose láttam,

nem bukkant fel soha az óvodában,

pedig fején a koronája biztos színarany volt,

és a szemében tükröződött a hold és a mennybolt.

A bolgár királynő! – vártam rá, egyre vártam,

hittem benne, ahogy hittem a Mikulásban,

hogy hoz majd kis Balaton-csokikat piros zsákban,

és szétosztja közöttünk: Nesztek, gyerekek, nesztek!

De ha rossz leszek, elvisz a Krampusz messze.

Ó, hányszor elképzeltem őt magamnak álmaimban,

miközben a visongó kislányok copfja lengett,

majd egyszer eljön és megmutatja magát a Legszebb,

Bolgár királynő, szeretlek holtomiglan!

Jaj, régen volt, egy egész más világban,

hogy a bolgár királynő fia volt a társam,

és talán csak mese volt, amit kitalált a társam,

amikor még a Szent István körúti óvodába jártam.

Főoldal