Ki olvas minket

Oldalainkat 91 vendég és 0 tag böngészi

Vers - Balla Zsófia

 

 

Balla Zsófia

 

A test feltámadását

 

Mire megbánod, hogy annyit gyötörtél,

megolvadnak majd tested csöppjei.

Hálátlanság facsar, vesztett pörödnél

jobban, hasad-talpad hevét felismeri.

 

Ha él belátás, későn ér ide.

Amit lelkedbe fogsz, hiába zúdul

késő öregkor koszlott mélyibe.

Nem támadok fel, csak hiányom újul.

 

Itt szállongok nagyapák képe közt.

Fejedbe szállok: bánat ellen mámor.

A szenvedés mindenkit hírbe hoz.

Te kifacsarnád bőröd a világból.

 

Bolyhok falánk örvénye, hol van

a belsőt kivilágító kanál.

Rózsafej bólogat, szirma kivillan:

a csöndbe peng, kagylókban áll a bál.

 

Amit megvontál, abból te se kapsz.

Halálom éltet, elfuvatlan lángol.

A szomjuság a testembe falaz.

Egy eltévedt csók etet önmagából.

 

A test, a test

 

A legsajátabb idegen.
Mindenem ezen szűröm át,
füves teám, apadt tejem.
Mondanám, hogy benne lakom,
vagy hogy körülvesz. Fog, ha tart.
Gondolat s a szemvillanás
úgy egy, vagy kettő, mint köröm s az ujj.

 

Lelkem, eszem, bármerre nyúlok
hús szorítja, tengerét a part.
A testem nem éli túl semmi más.

 

Lelkem naponta halhat-kelhet.
Romlik? Spam, megszakadt tévéadás.
Képek sugározzák játékait.
Mint a rózsa: nem tudom, mit takart
ezer leple, merre száll. Mért marad
testembe kötve számtalan fonat.

 

Nem, nem csak telefonközpont a testem.
Nem csak memento, hiányos idézet.
Rokkanó ajándék az érett Pestnek.
Nem kopott becézés, szélgyönge csók.
Eszköz – kié? –, akár a lézer.

 

A testem hol én, hol nem én vagyok.
Bárhol sajog, nem sikerül levetnem,
ha bizsereg, tán visszaolvadok.
Ráncoska illat. Nedves rügy a fán.
A lélek zsenge. Az ész nem hagy lennem.
A test, míg élek, semmiképp se sok.

 

 

 

 

Főoldal

About the Author

Balla Zsófia

Balla Zsófia