Ki olvas minket

Oldalainkat 21 vendég és 0 tag böngészi

Média - Vers - Kemény István

 

 

 

 

Name Play Duration
No items to display

 

 

Mától egy héten keresztül

egy-egy versével köszöntjük

Kemény Istvánt.

 

A méhész

 

Hatezer évig voltam méhész,
száz éve vagyok villanyszerelő.
Ha nyugdíjba megyek, majd újra méhészkedem.
Valami zümmögjön nekem, zümmögjön nekem,
zümmögjön nekem, zümmögjön nekem,
zümmögjön nekem.

 

 

Epilógus

 

Ki tudja pontosan már, ki volt az, merthogy rég volt,

Magellán ottveszett, hát tegyük fel azt, hogy Drake volt.

Elindult napnyugatnak, keletről jött meg ő,

Vagy épp fordítva járt el, ez felcserélhető,

A lényeg az, hogy hős lett, egyként rajongott érte

A királynői udvar s a kocsma tölteléke,

Golyó volt ő, ki megjön, minden fabábut földönt,

S minden fafajet meggyőz, hogy gömbölyű a földgömb.

 

Ki tudja pontosan már, mi volt, igaz se volt tán,

Egy kérdés volt, ha volt, csak egy öblös hang a botrány,

És talán föl se tették az ünnepélyes csendben,

S így ünnepet se rontott a válasz rá: „Hát rend nem!”

S ezért a csőcselék sem vághatta rá: „Halál!”

S ezért lehet talán csak, hogy mát írunk ma már.

A kérdés ez: „Na jó, de abból mégis mi lesz,

Ha napnyugatra tartva keletről megjöhetsz?”

 

És hagyjuk ezt a kocsmát Shakespeare korával együtt,

És induljunk előre, vagy egész vissza menjünk,

Előre tegnap estig, vagy vissza Káinig,

Ki így nyelvelt az Úrral egyes rabbik szerint:

„Se törvény nincs, se bíró!” Vagyis mindent szabad,

S azóta kóborolnak e megvadult szavak.

A gyilkos, hogyha büszkén fölkél és újra lépked,

Ártatlan lesz majd másutt, mert gömbölyű a lélek.

 

És itt van újra Káin, és tegnap este van:

Ágyáról épp feláll, vén, de mégse testtelen,

Tévét kapcsol ki, vécét húz le, kezet törölget,

Lefekszik, megkerülte ma is megint a Földet,

Végigvonult alatta az összes régi tette,

És mind helyes, hisz mindet belső parancsra tette…

S megsértődik ma is, ha a súlyuk rázuhan:

Te küldtél körbe-körbe, ne mondd, hogy élsz, uram!


 

A szomszédok kara

 

„Ő volt Káin? Tényleg? Ne mondja!

Az a kisöreg? Pont az? Ki hitte volna!

Mindig olyan szerényen köszönt.

Várjon csak… ő csinálta a vízözönt!

Nem, az Noé volt, mi is tudjuk azért!

Szóval itt bujkált. Összeáll az egész.

Bizony, most így visszagondolva tényleg

Volt valami ereje a szemének.

A kerítés mellett, ha csak ott állt,

A kutyák is féltek, nem ugatták.

 

Mért ölték meg? Nézze: volt pénze, biztos!

Vagy tudott valamit, valami titkot.

Vagy betörtek, ő aludt, de megmozdult,

Vagy egy zsidó állt rajta bosszút.

És magyarázza tőlünk bárki másra,

Higgye el nekünk: egy zsidó csinálta!

És jól is tette, mondjon bárki bármit,

A bűnösön meg kell a bosszút állni!

Mert valami tábort csináltak ezek

És aztán oda bezárták ezeket…

 

Ja, meg se ölték? Hát akkor bocsánat.

Egyszerűen nekivágott a világnak?

És ez a sok rendőr? És a tévék?

Ja, hogy itt valami csoda történt!

Itt élt Káin? Tényleg? Ne mondja!

Az a kisöreg? Pont az? Ki hitte volna!

Mindig olyan szerényen köszönt.

Várjon csak… ő csinálta a vízözönt!”

 

(És így tovább.)


 

Káin és a Biblia

 

„Az Első Négy Oldalt böngészgetem,

az Első Négy Oldalt betűzgetem.

Én, Káin, vén bűnös, vénségemre

megtanultam ezt is.

 

Az Első Négy Oldalon fehéren-feketén

ott áll, hogy bizony, született öcsém.

Én, Káin, vén bűnös, vénségemre

megtanultam ezt is.

 

Bizony, bizony, megtanultam én,

bizony, bizony, még örültem is én,

Hogy mégse a vén bűnös – nocsak,

no lám! – az egyetlen ősapa.

 

Nem fognak nyugton hagyni mégsem!

Ha minden oldalon ezer öcsém születne,

az emberek fejéből nem verné ki az se,

hogy tőlem származnak mindannyian!

 

Káin kell ezeknek, a vén bűnös, bizony!

Vénségemre megtanultam ezt is.”

 

A mítosz

 

Káin, ha valahol rátalálnak,

pár nap alatt összeszedi magát,

nyugtalan lesz, elkezd kutatni,

a nevéért feltúrja a házat

és előhúzza valahonnan

a nevét. Állati félelem fogja el,

kimegy a kertbe, és a ház mögött

becsörtet a sűrűbe, eltűnik.

 

A nyomozók rendre megszületnek,

elvégzik a szükséges iskolákat,

rendőrök lesznek, előrejutnak,

megbízzák őket a Káin-üggyel,

keresnek, olykor rátalálnak,

maguk se hiszik, kicsit haboznak

(ő becsörtet megint a sűrűségbe),

leváltják őket, vagy nyugdíjba mennek,

elhalnak dolgukvégezetlen.

 

Sokan állítják azt, hogy Káint

elfogni nem is akarja senki,

legalábbis egyes köröknek

érdeke az eljárás hátráltatása.

Hogy testvérgyilkosok vagyunk, és

közös kincsünk a rossz lelkiismeret,

talán erre gondolnak ezek.

 

De ami Káin régi kertjeit illeti

rendben váltják a lombjukat.

A kis ház bennük elhagyatva áll,

a hajléktalan belefészkel,

az új tulajdonos elűzi, és

házat épít, és a háznak

lakói jönnek, új család. Kis füles

ketrecben meghozzák a macskát,

a macska pedig akár a közhely

még a legmélyebb beszélgetésben is,

körbesétálja az új lakást, és

elfekszik a legpuhább helyen:

valahol mindenkinek igaza van.

 

 


Tíz csillag

*

Akkor még a régi házban laktunk a Hat Jegenye alatt, egy dombtetőn. Abban a kertben tiltott fa nem volt, de a hat vastag jegenyetörzs megmászhatatlanul állt ott. Azok a fák maguknak nőttek, ránk csak délutáni árnyékuk vetődött. A környék legjellegzetesebb tereptárgya volt ez a hat fa, Oroszország számos mai tábornokának fiatal repülőhadnagy-kori emlék.

* *

Volt egy eperfa az udvarunkon, de az amerikai szövőlepke tanyázott benne. A hernyók július végére lerágták az összes eperfalevelet, beszőtték az ágakat, és szétmásztak a kertben meg a házban. Párnán, cipőben, nyakban, pohár vízben találtuk őket. Sértődött fa lett az eperfánk: gyümölcséhez nyúlni nem volt gusztusa senkinek.

* * *

A második vatikáni zsinat legfőbb miseszöveg-változtatásának kihirdetése az ó-érdligeti templomban. "Kedves testvérek. Mostantól ehhez a részhez, hogy ,,sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel'', hozzátesszük még ezt is: ,,és mulasztással''. Mondjuk tehát..." Nekem csak a pesti templomok tetszettek. Az ó-érdligetinek még tornya sem volt. Nem is templomnak épült. De talán éppen a mulasztás bűne emelte be aznap végre a római katolikus Anyaszentegyházba.

* * * *

Több mint harminc év telt el azóta. Pesten lakom északi fekvésű emeleti lakásban, ahova csak júniusi reggeleken jut be a nap, és tiszta, derűs éj az már, ha a szemközti ház teteje fölött tíz csillag megszámolható. Családom kérvények fő érve, magáról a család szóról máig is a régi jut az eszembe. A kertről `az` a kert, mindenről `az` a minden. Olvasószemüveg van a kertemben felejtett könyvben: nem fújhat akkora szél a lugasban, hogy lapozni bírna.

 

 

Tanultam gyónni  

 

Tanultam gyónni,

de csak a pár alapszóig jutottam,

igen, nem, talán -

Most meg az az egész nyelv kéne,

mert nincs, aki kérdez.

Az utolsó pap jó húsz éve halt meg,

és még nem tudom, milyen lesz az új.

 

Fel kéne szentelnem, akihez beszélek.

Előtte fel is nevelni szépen,

járatni jó és rossz iskolába,

régibe, újba, vele tanulni,

elengedni buliba, háborúba,

odaadni ingyen, jobb szülőnek,

visszafogadni bármikor,

tűrni a vádjait, ha lesznek,

és végül nem szólni, csak ha kérdez.

 

(Magyar Katolikus Rádió archívumából)

 

Főoldal

About the Author

Kemény István

Kemény István

More articles from this author