Ki olvas minket

Oldalainkat 28 vendég és 0 tag böngészi

Média - Vers - Tőzsér Árpád

 

Name Play Duration
No items to display

 

Sebastianus mondja

 

(miután az agyonnyilaztatását túlélte és börtönbe zárták)

 

Ne panaszkodj! Máskor más, most meg ez
adatott neked feladatként.
Börtön? Jó, de az ablak ad fényt,
s néha kikattan a földi retesz.

Élj, ahogy a szélütött hold neszez
csillagok hideg rostélya mögött!
Oly mindegy, most épp mi a börtönöd,
ne panaszkodj: máskor más, most meg ez.

S hallgass! Még szádban válogasd szét
a sírást s a csendet, s csak azzal érvelj,
hogy ne valld be, amit nem követtél el.
Most ez adatott feladatként.

A mártír-kínban éppen az szép:
nyakadból esendőn áll egy fanyíl ki,
s nyitva a mell – s a száj nem tud kinyílni.
Börtön? Jó, de az ablak ad fényt,

s ahogy a tekintet ki-kirepes:
a vers ablakán kihajolva
fölnyujtózkodsz egy égi sorba,
kikattan halkan a földi retesz.

S végül majd kikattan minden retesz,
és addig börtönablak ad fényt.
Most ez adatott feladatként:
ne panaszkodj! Máskor más, most meg ez.

 

Scaenarum dissignator

 

Lenyesett főben az utolsó bomlott gondolat, kondul
a már nem létező toronyban a férevert ige. - A győztes
Titus a lerombolt város falainál katonáihoz beszél:
"Megtettétek, amit római megtehet, s tennie meg kell,
a város a lábszárvértünknél, Róma lába előtt hever.
Az elpusztított hidra testének hasítékaiból gyűlölet
fröcsköl, de mi nem gyűlölködünk, mi nem embereknek,
mi egy eszmének, egy precendensnek törtük meg fejét:
a Birodalomból egy porszem sem hibbanhat el, hogyan
válhatna hát ki egy egész provincia! S milyen irány az,
amelyben csak a honnan létezik, s nem létezik a hová?
Hová igyekszik Jeruzsálem? Nincsen személyes okom
gyűlölni ezt a várost, de miért akarja a talányos egyetlen
istenével önnön lehetőségeit beszűkíteni, mért akarja
önmagát olyan szemmel szemlélni, amely egy testtelen
Cyclops homlokában világol, egy szörnyetegében, aki
isten-társait már sorra fölfalta, fölfalva ezzel az ember
egyen túli esélyét, s példájával a halandóknak is szabad
kezet adva az emberevésben. Érdemel-e földet maga alá
egy ilyen város, egy ilyen nép? Maga fölé talán igen,
de előbb ide való, lábunk elé, Róma lába elé, a porba."

Így szónokol Titus a képzelt színpadon, kárpótlásul talán
azért a valós scaenáért, melynek nézőteréről őt Vespasianus
Jeruzsálembe szólította, s ahonnan úgy jött el, hogy a júdeai
"villámháború" után Rómába visszatérve még eléri a darab
végét. Nem érte el persze, de azért Titus nagy rendező, olyan
scaenarum dissignator, aki tudja, hogy az etikum csak
színházként, mítoszként, esztétikumként véglegesedhet.

 

A Szent Edény szája becsukva

 

Kozmikus erdőkben, halott
űr-avaron botorkál Parsifal,
mindenkitől feledve régen.
Felvonták mögötte a legenda hídját,
nem leli meg már Mont Salvatot,
a nap fekete ótvar az égen.

Mattot kapott az arany huszártól,
a Szent Edény szája becsukva:
nem lesz már belőle Grál-lovag.
Az űri viheder recsegve dönti
lába elé az égi cserfákat -
nem hall, nem lát, csak tapogat.

Szenvedő király, a föld ínyéből is
kimozdulnak a sziklák:
mozduljon meg már a szád!
Most meghallanám, ha hívnád
meghalni nem tudó szívedbe
a részvét megváltó vasát.

Hull pirosan a fák lándzsáiról
az őszi levél, Amfortas sebe
bíbor ajakként kiáltja el a valót:
Parsifal alkalma oda! Lába átlép
egy más anyagba, áttetsző tüdeje
két angyalszárny, összezárva lóg.

 

Ezüstkor Jeruzsálemben

 

1.

A szanhedrinben konok főpap, a zsigereiben vad szikariosz
s a forumokon higgadt Róma-barát Kajafás fő problémája Pilátus:
Ha a cinikus helytartó szabadon engedi a szentenciáinak
láncáról Jézust, a zelóta csürhe vérszemet kap, s fellázad.
Pilátus csak ezt várja: azonnal beavatkozna, cohorsait
ráeresztené templomainkra, maradék történelmünkre,
és zsidó kultuszaink is végső veszélybe kerülnének.

2.

Pilátus fő problémája a felesége, Barbata asszony, akinek
kedvenc ékköve a topáz, s vág a nyelve, mint a hentes bárdja.
A helytartó, a közeledő húsvéti ünnepek előtt, több tisztjével
s a tisztek asszonyaival a betlehemi tavakhoz készül kikocsizni,
s Barbata kikötötte: erre az alkalomra Jeruzsálem legszebb
ékkövét kéri. Pilátus a nyakék árát Kajafásékból igyekszik
kisajtolni, cserébe a kegyért: Jézust mégiscsak megfeszíti.

3.

Barbata asszony fő problémája Heródes Antipasz felesége,
a koromhajú és -lelkű Heródiás, aki férjét, a papucs tetrarkhát
már jóval a betlehemi lakoma előtt Alexandriába zavarta,
hogy a legjobb ötvösmesternél négy tallérért valódi smaragdot,
másik négyért pedig görög himationt vásároljon öles, de amúgy
tetszetős alakjára. Barbata, nyakában Kajafásék olcsó kövével,
testén egy közönséges római ronggyal, már előre szégyelli magát.

4.

Heródes Antipasznak s asszonyának, a koromhajú Heródiásnak
a jelen pillanatban Jézus a legfőbb problémája, akit a tréfás kedvű
Pilátus mint Antipasz unokaöccsét s ekképen jogos trónkövetelőt
küldött hozzájuk. A gyáva Antipasz felfelé, Heródiás lefelé licitál:
ha Jézus eláll a trónköveteléstől, öt, négy, nyolc, hét, tíz tallért kap.
Jézus nem válaszol, messze néz, Antipasz azt hiszi, kevesli a pénzt,
Heródiás, dühében, királyi maskarába öltözteti Jézust: legyél hát király!

5.

Jézus fő problémája a kereszten: Múljék el tőlem a keserű pohár,
de ne általam, hanem az Atya által! Jézus úgy érzi, ő most Ábrahám
s Izsák is egy személyben: Ábrahám a hitben s Izsák a gyötrelemben.
Az utolsó pillanatig várja a kost, amelynek majd, helyette, az Atya
a vérét ontatja - hiába. A feltétlen hit működése egy személyben talán
nem elég szemléletes! A mindig képekben szóló Jézus torkából most
pőrén tör fel a legfőbb kérdés: Én Istenem, miért hagytál el engem?

 

Léggyökerek

 

Tapsolnak: miben hibáztam? A kopár tél
számadásra késztet: mi enyém, mi olyat
tudtam megszerezni tavasszal s nyáron,
ami a nagy hűtlenségeknek e telén is (mikor
lassan minden érzetem, sőt érzékem elhagy)
megmarad bennem, mint Sylvia Plath szemében
a vakító tűszúrás, a torzuló lovak, a szikomorfa?

Ötödik hete Hrabal verseit műfordítom,
Kolekce není, azaz amikor a költő kedvese
kikapartatta magából, mint véres szemgödörből,
közös látásuk éretlen, még fel sem pattant
zsenge gubóját, azt táviratozta a termő Titoknak:
A mintatermés visszaküldve! - S aki már hull,
szintén kéretlen, mit sztornírozzon? És kinek?

Mi köti a rímet a rímtelen zömhöz? Mellemben
törött üvegen csikorgó üteny, fejemen vendéghajként
leng a saját kóc, s vénen ím úgy látom: a mimikrim
a legtartósabb, a testem valódi szeretettel zárja
magába álterméseit, melyek kéretlenül, de annál
makacsabban támogatják idegenbe növésem,
szikomorfa léggyökerei a hontalan lombot.

 

(Magyar Katolikus Rádió felvétele)

 

Főoldal

About the Author

Tőzsér Árpád

Tőzsér Árpád